Kanye West divatcsináló, biológiailag lebomló ökopapucsa a második megjelenéséhez érkezik: május 29-én, szombaton kerül a boltokba a sötétszürke-kék márványmintás változat, amit az első, világos „Sand” szín restock-ja kisér.
A Foam Runner első megjelenése óta egyre népszerűbb cucc, ami a klumpák szégyentelen reneszánszát is elindította, menővé tette a Crocs-t, a Merrell Hydro Moc-ot, és gumicipők teljes armadájának létrejöttét ösztönözte a Vans Trek Slip-On-tól, a Bottega Puddle-on át az Alyx Mono Slip-On-ig.
Márciusban a budapesti Footshop jóvoltából nekünk is sikerült szert tennünk az algapapucsra, amit alapos tesztelésnek vetettünk alá az utóbbi néhány hétben. A klumpából akkor is két szín volt kapható (másodpercekig, mert persze azonnal elfogyott mindenhol): a bézs „Sand„, és a márványmintás „MXT Moon Grey„. A teszt során bebizonyosodott, amit egyébként is sejtettünk: a Foam Runner egy meglepően kényelmes, szuperkönnyű, de strapabíró cipő, ami polgárpukkasztóbb viselet bármilyen arctetkónál vagy punk-taréjnál, hiszen általában egyáltalán nem értik az emberek.
Érdekes tény, hogy az MXT Moon Grey a Sanddel ellentétben nem Made In USA, hanem már Kínában készült, ami számos kérdést felvet, de azt minimum megkérdőjelezi, hogy használtak e algát benne a gyártás során. Ugyanakkor látványosan rugalmasabb, és érezhetően kényelmesebb, mint az garantáltan algahabból polimerizált, Kanye wyoming-i birtokán szüretelt, USA-ban gyártott tesója.
A május 29-én érkező „Mineral Blue” Foam Runner gyerek, és baba méretekben is kapható lesz – a képekért tekerjetek le, de mindkettő túl cuki. Méretben egyébként a bevált, saját adidas-méret ajánlott belőle, legfeljebb egy felessel vegyetek nagyobbat.
adidas Yeezy Foam Runner “Mineral Blue”
Szín: N/A
Termékkód: GV7903
Megjelenés: Május 29, szombat
Ár: €75 / 29.990 Forint
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE GV7903 1 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-GV7903-1-1024x682.jpg)
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE GV7903 3 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-GV7903_3-1024x703.jpg)
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE GV7903 4 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-GV7903_4-974x1024.jpg)
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE GV7903 1 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-GV7903_1-964x1024.jpg)
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE GV7903 2 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-GV7903_2-1024x745.jpg)
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE kids 2 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-kids-2-1024x1024.jpg)
![ADIDAS YEEZY FOAM RUNNER MINERAL BLUE baby 1 Az algaklumpa visszatér: adidas YEEZY Foam Runner "Mineral Blue"](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2021/05/ADIDAS-YEEZY-FOAM-RUNNER-MINERAL-BLUE-baby-1-1024x1024.jpg)