Keresés
Close this search box.

CZARFACE & MF DOOM – Super What?

Megjelenés: 2021-05-07, (SILVER AGE)

Halottakról vagy jót, vagy semmit, tartja a mondás. MF DOOM esetében ez a helyzet annyival könnyebb, hogy róla életében is nagyon nehéz volt rosszat mondani. 2020 szilveszterén minden idők egyik legszarabb éve az atjón kifele menet még belénk rúgott egyet: elhunyt Daniel Dumile, azaz MF DOOM, a kedvenc rappered kedvenc rappere, minden idők egyik legnagyobb producere, MC-je, derült ki felesége instagram posztjából.

DOOM már október 31.-én itt hagyott minket, a második, Czarface-szel közös albumának megjelenését nem élte meg. Pedig a lemez már tavaly nyáron készen volt, eredetileg áprilisban akarták kiadni, de a pandémia miatt elhalasztották. Így alakult, hogy a ’Super What?’ az első posztumusz MF DOOM anyag is egyben (jó kérdés, hogy mit rejt még az éter, régóta rebesgetik, hogy DOOM a halála előtt a készhez nagyon közeli állapotig jutott a Madvillainy folytatásával, és még ki tudja, mi minden van egyesek tarsolyában).

A Czarface 7L és Esoteric duója, kiegészülve a Wu-Tang-ből ismert Inspectah Deck-el. 2013.-ban kezdtek el trióban lemezeket kiadni, 2018-ban pedig már volt egy közös lemezük DOOM-mal, a ’Czarface Meets Metal Face’.

A ’Super What?’, a maga 10 dalával, és kevesebb, mint 30 percnyi menetidejével egy üdítő, és szórakoztató kislemez, tele az alkotókra jellemző képregényes utalásokkal, öniróniával és humorral. Az alapokon kifejezetten hallani DOOM jelenlétét, de csak következtetek arra, hogy a beateket neki köszönhetjük. Ezt a következtetést támasztja alá az is, hogy Dumile-nak relatíve kevés szövege hallható a lemezen, ami miatt a ’Super What?’ inkább tűnik egy Czarface lemeznek sok DOOM feattel, mint kollaborációs albumnak.

Az anyagon hallható Darryl DMC McDaniels a RUN DMC-ből, Kendra Morris, vagy éppen Del The Funky Homosapien is, de vannak itt skitek skit hátán, fiktív TV adások részletei a Czarface tetteiről, nevéről, vagy épp olyan ear-candyk, mint például Viktor Vaughn cameoja a nyitó ’The King and Eye’-ban. A mindenképpen kiemelendő pillanatok közé tartozik Esoteric képregény homázsa a ’This is Canon Now’-ban, vagy DOOM szokásos, semmivel sem összehasonlítható zagyválása a ’DOOM Unto Others’ című dalban.

A Supervillain halála azonban érdekes pozícióba helyezi az albumot, hiszen akaratlanul is az Ő, kvázi „leköszönő” anyagaként értelmeződik. E szomorú apropóján egyrészt zavarba hozza a hallgatót azzal, hogy a kelleténél sokkal melankolikusabb, ami nehezen összeegyeztethető a sok szóviccel, legendárium építéssel, és úgy egyáltalán a koncepcióval – másrészt pedig a fent említett okokból, jobb szó híján egész egyszerűen méltatlan a feladatra.

Verdikt: A ’Super What?’, habár meghálálja a ráfordított figyelmet, nem kecsegtet többel, mint ami: egy szórakoztató, könnyen fogyasztható kislemez, ami viszont nem tartozik sem a Czarface, sem MF DOOM legerősebb kiadványai közé, inkább tűnik egyfajta kedves emléknek. 70 / 100

Kulcsdalok: Mando Calrissian, DOOM Unto Others, Break In The Action.

SIL015 LP BLK 02 1800x1800 CZARFACE & MF DOOM - Super What?

Antal Bálint

You already voted!