Céklás árpa rizottó sült répával
HOZZÁVALÓK
- 1 nagy cékla
- 1 fej fehér hagyma
- fél fokhagyma
- 1 csésze (215g) Árpa
- 1/2 csésze (120 ml) Száraz vörösbor
- 4 1/4 csésze (1 liter) zöldség alaplé
- 2-4 sárgarépa
- 1 evőkanál olivaolaj
- 1 evőkanál Juharszirup
- só, bors fűszerezéshez
Mossuk meg a céklát, kockázzuk fel, majd főzzük puhára 30 perc alatt.
Pirítsuk meg az apróra vágott hagymát 3-4 perc alatt, majd adjuk hozzá a vékonyra szeletelt fokhagymát, és pároljuk további egy percig.
Adjuk hozzá a hagymákhoz az árpát, kevergessük őkdet 1-2 percig együtt, majd öntsük fel vörösborral az egészet, és alacsony lángon főzzük tovább. Amikor az árpa beszívta a vörösbort, állandó kevergetés mellett adagoljunk hozzá zöldséges alaplét. Adjuk hozzá a felkockázott céklát, és folytonos kevergetés mellett addig adagoljuk az alaplét, amíg az el nem fogy. Kitartást, a folyamat nagy önfegyelmet kíván, hiszen akár 40 percig is eltarthat (nem érdemes közben telefont sem nyomkodni, mert akkor tutira odaég az egész).
Ha túl vagyunk a nehezén, melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, majd vágjuk kockákra a répákat, forgassuk bele olivaolajba, juharszirupba, sóval-borssal szórjuk meg, és süssük aranybarnára (a sütőben) 20-25 perc alatt.
A rizottót sült sárgarépával, friss zöldekel, és esetleg pirított magokkal tálaljuk.
A nem-vegan változatba mehet kecskesajt is, vagy valami hasonló. Jó étvágyat!
Nike Air Max 97 W “Dark Beetroot”
Megjelenés: Február 24.
Szín: Coconut Milk/Dark Beetroot
Google: DQ8582-600
Ár: kb 60.000 HUF
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-1024x719.jpg)
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 1 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-1-1024x719.jpg)
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 3 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-3-1024x1024.jpg)
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 6 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-6-1024x719.jpg)
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 2 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-2-1024x719.jpg)
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 7 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-7-1024x719.jpg)
![Nike Air Max 97 W DQ8582 600 8 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Nike-Air-Max-97-W-DQ8582-600-8-1024x1024.jpg)
![DN SQ 2022 08 Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/DN-SQ-2022-08-1024x1024.png)
![Vegan Beetroot Barley Risotto with Roasted Carrots Céklás rizottó / Nike Air Max 97 “Dark Beetroot”](https://mashkulture.com/wp-content/uploads/2022/02/Vegan-Beetroot-Barley-Risotto-with-Roasted-Carrots.jpg)