Keresés
Close this search box.

Brinkworth, az építészeti dizájncég a Supreme letisztult üzletei mögött

Május 6-án nyitotta meg kapuit a Supreme tizenharmadik, milánói üzlete, a nagy eseményre pedig nem is igazán a méregdrága resell árakon pörgő Da Vinci box logós pólók miatt és még nem is csak William Strobeck „STALLION” című kisfilmje miatt érdemes figyelni. Sokkal érdekesebb sztori tárul elénk, ha betekintünk a shop fehér falai közé és megnézzük, hogy is fest az összkép és a belső tér, melyért a londoni Brinkworth dizájncég felel. Ez az ő történetük.

Egységben az erő, avagy egy tehetségekbe invesztáló dizájnkollektíva

A Brinkworth vállalatot az azóta is a CEO-pozíciót betöltő, bútordizájnból alap-, majd mesterdiplomát szerző Adam Brinkworth alapította 1990-ben London városában, azon belül is Kelet-London egyik kerületében. Itt található az a dizájnstúdió, ami máig a cég főhadiszállása és hivatalos székhelye, innen, és a székházhoz közeli, prototípus-tervezésnek helyet adó Brinkworks-ből indul a kreatív munka. A munka, ami a kezdetek óta közös, tekintve, hogy Adamék az indulás óta számtalan sokoldalú tehetséget foglalkoztató dizájnkollektívaként működnek.

Adam Brinkworth
Adam Brinkworth, CEO

Mint írják is, 11-50 fős csapatukban van tervező, építész és mérnök is, ha pedig más szakirányra van szükségük egy-egy projekthez, csak kontaktolniuk kell „a kiterjedt kollaborátor-és partnerhálózatukkal, akik a legjobbat tudják nyújtani a maguk területén.” Ahogy felületeiken hangsúlyozzák, foglalkoznak építészettel, belsőépítészettel és mindenféle dizájntevékenységgel (retail design, residental design, hospitality design) is, szolgáltatásaik minőségét és megbízhatóságát pedig több száz márka tudja igazolni. Remekül szemlélteti ezt, hogy a vállalat sűrű 31 éve alatt több mint 3000 projektet hozott tető alá, „300 városban világszerte, Hong Kongtól egészen az Északi-sarkig.”

Az eddigi kollabok terjedelmes listája meglehetősen erős: a Brinkworth felelt az END. Clothing és az Oktyabr új üzletéért, az 1930-as évek londoni pubjainak megjelenését vették alapul egy grillcsirkéző enteriőrjének megtervezésénél, dolgoztak az adidas-szal, a Stüssy-vel, az Asics-szel, a Pumával, a Fioruccival, a Browns Fashionnel, a Belowgrounddal és még Drake October’s Very Own kiadó-márkájának az egyik üzletét is ők tervezték.

brinkieasics7 Brinkworth, az építészeti dizájncég a Supreme letisztult üzletei mögött
Asics

Letisztult terek egyedi elemekkel, avagy a művészet installálása

Nem meglepő hát, hogy James Jebbiánál, vagyis a Supreme-nél is felmerült Adam cégének neve, partnerségük pedig hamar szárba is szökkent.

Ami az elmúlt egy évtizedet illeti, a Brinkworth szüntelenül együtt dolgozott a streetwear óriással, pontosabban ők voltak azok, akik megtervezték, majd a valóságban is megtöltötték lélekkel és történelemmel a brand reatil üzleteinek belső tereit. Ebben segítettek nekik a The Wilson Brothers néven munkálkodó Wilson-tesók is, akikkel duóban Európában és az Egyesült Államokban is maradandót tudtak alkotni. Mint @samutaro is írja informatív, vonatkozó Instagram posztjában, a kreatív brainstorming-tárgyalások elmaradhatatlan szereplője volt az imént említett James Jebbia Supreme-alapítóatya is, akivel a Brinkworth-csapat közeli munkaviszonyba kerülve megannyi remek koncepciót tudott kiötleni.

„A Supreme az elmúlt években teljes mértékben megváltoztatta a divatot és a hozzá dukáló arculatot, mindemellé pedig olyan szokatlan és újszerű tereket akartak, amik képesek arra, hogy megtestesítsék és pontosan visszaadják az őket jellemző attitűdöt.” – magyarázza a cég, megjegyezve azt is, hogy mindegyik üzlet egyedi módon lett hozzáigazítva az egyes helyszínekhez.

Mindez be is jött és működőképesnek tűnt: minden Supreme store-nak jellegzetes, önálló megjelenése lett, saját ritka apróságokkal, saját, specifikus dizájnelemekkel és sok művész közös energiabefektetésével.

Nem véletlen, hisz a Brinkworth mondhatni művészetet installál, nem pusztán enteriőröket tervez – tereikben rengeteg alkotó munkája kerül örökös kiállításra, ezekkel turbózzák fel, és teszik még sokszínűbbé az alapvetően visszafogott, letisztult, fényes, mégis erős hatással bíró belsőket, ez pedig végső soron illeszkedik is a számtalan különböző alkotó tehetségéből táplálkozó dizájnkollektíva ideájához.

Feleltek a 2011-ben nyílt londoni-és a 2016-ban nyílt párizsi Supreme üzletért, ahol olyan alkotók falfestményeivel díszítették a környezetet, mint a deszkás-legenda, Mark Gonzales, de Weirdo Dave, Nate Lowman és a ’90-es évek New York-i gördeszkás-szcénájának mindennapjait végigdokumentáló fényképész-zseni, Ari Marcopoulos munkái is feltűntek különféle installációk képében. „Több mint 10 éve dolgozunk a Supreme-mel, és megtisztelő érzés látni, hogy a márka mennyit segített a divatipar újraértelmezésében.” – állította társulásukról Daniel Brinkworth.

A Brinkworth egyik, ha nem legszemrevalóbb munkája a VF Corporation által 2 milliárd dollárért felvásárolt streetwear brand San Franciscó-i enteriőrje. A 2019-ben nyitott, Market Streeten elhelyezkedő, szürkére meszelt üzlet @samutaro jellemzése szerint egy hangár-szerű tér, tele masszív oszlopokkal, fotókkal és embernagyságú, színes bábúkkal. A valódi attrakció a monumentális bolt hátuljában található: itt van egy, a félemeletről függő, gigantikus, „lebegő” deszka pool, melynek váza nagyon finom és precíz technikával, fából készült, és amelynek installálásért és előállításáért Steve Badgett és 1996-ban alapított, SIMPARCH nevű dizájnkollektívája/stúdiója felelt.

A május elején nyitott milánói bolt a maga 1080 négyzetméterével szintúgy említésre méltó, a hat darab talajtól plafonig érő ablakból pedig ráláthatunk a román stílusú, 4. században alapított San Simplicano-bazilikára is. A szintúgy figurákkal telepakolt, fehér oszlopos, fapadlós belső tér tágas, levegős és fényben gazdag, a néhol domboruló falon Nate Lowman pop art-művész színes festményei, köztük golyónyomok és graffitik virítanak.

„Egy internacionális dizájncég, mely képes olyan tereket kreálni, melyek szoros kapcsolatot teremtenek emberek és brandek közt.” – áll a Brinkworth vállalat weboldalán. Az elsőre talán pátoszosnak is tűnő üzenet pedig valóban nem áll messze a valóságtól, erre pedig a kreatív munkákban gazdag, összművészeti sikereket kitermelő tíz év a Supreme-, és az elmúlt harmincegy év a többi brand oldalán a garancia.

You already voted!