Keresés
Close this search box.

WAVY vol. 3 – Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő

A harmadik Wavy-n a Bluntshelter kiadóval közösen egy exkluzív, alacsony légköri sétarepülésre invitálunk benneteket, ahol hivatalosan először hallhatjátok majd a jubileumi BLNT-30 Lo-Fi korong, azaz az “Air” playlist-jét az alkotók, don C, és Co Lee élő előadásában.” – olvasható a harmadik Wavy eseményleírása, ami március 24-én, a szokás szerint csütörtökön zajlott le a Toldiban.

Az alapanyag a 420 fordulóján, avagy ma-holnap éjjel (04.21.) megjelenő Air lemez volt, eköré épült az egész estés repkedés, amihez légiutaskísérőként a garage-house felé manőverező Bergi és az összeszokott, mégis mindig nagyot varázsoló Siaga x Vanis duó is asszisztált (emlékezetes szettjük, amit néhány napja publikáltak, itt hallgatható végig) a rezidens tagok és alapítók (Not Sure, Ezial, Kebab, Aminon, Buku és Blaize) mellett.

Bár az egész korong (ami egyben az első Co Lee nagylemez is) lepörgött a helyszínen, az esemény továbbra is amolyan ízelítőként szolgált. A valódi végeredmény 21-én pottyan le az égből, a vinyl-ek pedig (melyekből 300 darab készült és a nyár második felében lesznek készen) már elő is rendelhetőek a Bluntshelter Bandcampjéről.

A tape-ről eddig négy dal, a Daffodils on a Roadside Grave, a Manitou Freestyle, az Orlandóval közös Lemonade Stand és a Wavy jelent meg.

All in all – Thanks for flying Air Wavy!

A Wavy április 12-én a Hajógyár x A38 Zene x Látvány eseményén prezentálta a Posse-receptet – a beszélgetéssel, élőzenés divatbemutatóval és versátköltéssel kitöltött élő adás alább nézhető vissza.

– YouTube

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

A megtekintés érdemes, ugyanis hasonló performansz várható április 30-án, a kollektíva első szombati, cypher-alapú, hajfestős menetelése alatt is, amin bárki beszállhat majd a freestyle-körbe, azonban figyelem: a bentmaradás skillhez kötött. Survival of the fittest.

WAVY 04 // CYPHERS w. GLSCH, TINK & ONE-ABFacebook esemény.

2020 03 24 wavygravy 2833 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
2020 03 24 wavygravy 3380 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
2020 03 24 wavygravy 3162 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
2020 03 24 wavygravy 3497 1 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
2020 03 24 wavygravy 2963 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő

Fotók: Szabó R. János

image00001 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
image00012 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
image00015 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
image00005 WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő
unnamed WAVY vol. 3 - Tesztrepülés és egy leheletnyi friss levegő

Fotók: Kersner Máté


Credits

Digitális fotók: Szabó R. János (@rjanosjanos)

Analóg fotók: Kersner Máté (@yungmatka_)

Instagram edit: Kalicz Máté (@matekalicz)

You already voted!